- Kezdőlap
- Berta Tibor
Berta Tibor
Berta Tibor
(1965.02.27-2004.08.13)
Az elszánt sportolóra így emlékszik vissza a régi jóbarát Váradi Zoltán.
Tibi a barátom volt, együtt voltunk gyerekek, együtt jártunk templomba, együtt konfirmáltunk, együtt érettségiztünk, egy munkahelyen dolgoztunk, sőt még, véletlenül egy helyre soroztak be mindkettőnket azonos századba Kalocsára. Igaz őt egy évvel korábban, így csak fél év volt közös a katonaéletből.
A katonaságnál is kitűnt közülünk, mikor mi az egyetlen laza napon vasárnap reggel lustálkodtuk, ő ezt az időt az edzőteremben töltötte. Hatalmas szorgalommal edzett, erősítette magát. Céljai voltak. Számára ez a 18 hónap is egy lehetőség volt, ahol minden szabadidejét edzéssel tölthette. A nyolcvanas évek közepén már sportolt. Falusi fiúként ez akkoriban eléggé kuriózumnak számított. Pláne az, amit ő csinált. Mi, a kortásai akkoriban semmit sem tudtunk a triatlonról. Magát a szót is tőle hallottam először. Nem értettük. Fogalmunk sem volt mi késztet egy embert arra, hogy szabadidejében kemény edzéseket végezzen munka után. A legképtelenebb helyeken találkoztunk vele az utakon, messze az otthontól, ahogy tekert az út szélén a forgalomban. Máskor futott. De bármikor találkozni lehetett vele az uszodában is. Nem értettük miért fordít ennyi energiát az étkezésre, bennünk akkoriban még fel sem merült, hogy a magyar tradicionális ételek nem egészségesek. Ő pontosan tudta. Ahogy így visszagondolok rá, nem emlékszem olyan alkalomra, mikor szomorú lett volna. Ha magam elé képzelem az arcát, mindig mosolyogni látom.
Jellemző rá, hogy amikor bemutatta nekem barátnőjét, majdani feleségét Ildit, és én megkérdeztem hogyan ismerkedtek meg, csak ennyit válaszolt: „Összeúsztunk.”…és nevetett. Mert egy sportoló hol is ismerkedhetne meg élete szerelmével, ha nem az uszodában? Később hallottam, hogy szép eredményeket ért el, többször teljesítette az Iron Man távot, amiről én ma is csak álmodozom. De ma már értem. Értem, hogy az élethez, az egészséghez, kell az aktivitás, kell a mozgás, kellenek célok, amiket a sport minden életkorban képes megadni. A sors kegyetlen fintora, hogy még fiatalon, életerősen, edzés közben érte a végzetes baleset. Ma is tudom hol voltam, amikor értesültem a hírről. Kábultan álltam járó motorral Budapest közepén az út szélén, és markoltam a kormányt. Nem akartam elhinni, hiszen annyira hihetetlen volt, és ma is az, mint az is, hogy már 18 év telt el azóta.
Sokat tanultam Tibitől, amit csak az utóbbi tíz évben értettem meg.
Ő megelőzött minket, gondolkodásában, életszemléletében, közben egy olyan életet épített magának, amiben jól érezte magát, amiben a kitűzött célok teljesülnek, ahol kiemelkedhet a szürke átlagemberek tömegéből. Megmutatta, hogy a befektetett munka minden esetben megtérül. …és ezért egy életen át hálával gondolok rá.
