Lezajlott a 41. SporTolna Triatlon Fesztivál, amely ismét bebizonyította, hogy Fadd-Dombori továbbra is az egyik legnépszerűbb triatlonhelyszín Magyarországon. A háromnapos eseményen több mint ezren álltak rajthoz, a legfiatalabb induló mindössze négyéves volt, míg a legidősebb 87 évesen teljesítette a távját.
A fesztivál minden korosztálynak kínált kihívást, a családias hangulat és a jó időjárás pedig tovább erősítette a rendezvény sikerét. Az idei év különlegessége volt, hogy a sprint táv országos amatőr bajnokságként került megrendezésre, ennek megfelelően kiemelt érdeklődés övezte a futamokat. A szombati napon közel 700 versenyző lépett rajthoz, a célterület pedig szinte folyamatosan élettel telt meg – a verseny mellett dinnyézés, közösségi élmények és bátor sztorik is születtek.
A versenyigazgató, Czencz Péter kiemelte: a fesztivál idén is meghaladta az 1000 fős nevezési létszámot, az előrejelzett szél ellenére is sikeresen lezajlottak a versenyszámok. A rendezvény lebonyolításában rengeteg segítő vett részt, akiket ezúton is köszönet illet. „Biztos vagyok benne, hogy jövőre is lesz SporTolna Triatlon Fesztivál” – tette hozzá.
Az abszolút győztesek a következők:
-
Újonc 1: STOCK Patrícia, GLADINETZ Leó Julián
-
Újonc 2: LÁNG Luca, SZABÓ Ármin
-
Gyermek: LÁNG Lilla, CZIRÁKI Roland Dominik
-
Serdülő: SZALAI Nóra, MARÁDI Gergő
-
Sprint táv: PUSZTAI Dóra, SZABÓ Levente
-
Egészségügyi dolgozók: Dr. PETERDI Gabriella, DABÓCZI Bence
-
Aquabike: BURIC Gajo, KÓBOR Anna
A verseny valamennyi kategóriájában díjaztuk a legjobbakat – az eredmények részletesen megtekinthetők a Magyar Triatlon Szövetség hivatalos oldalán: https://triatlon.hu/triathlon_results/41-sportolna-triatlon-fesztival/
Ezúton is köszönjük minden támogatónknak a bizalmat és az együttműködést – nélkülük ez a nagyszabású rendezvény nem valósulhatott volna meg ilyen színvonalon.
Kiemelt támogatónk: MVM