Kedves Honlaplátogató!

Engedje meg, hogy a XXXIX. Fadd-Dombori Triatlon Fesztivál fővédnökeként néhány személyes gondolattal népszerűsítsem e remek sportot.

Talán köztudott, hogy a sportok szerelmese vagyok, hiszen azt vallom: minden mozgásformának megvan a maga szépsége. Ifjúságom és aktív sportéveim idején szülővárosom, Dombóvár is a megye sportéletének egyik kiemelkedő helyszíne volt. A számomra mindig kedves úszás jó alap volt ahhoz, hogy egy új sportnemmel is megismerkedjek. Olyan kihívást kerestem, amelyben több fronton is próbára tehetem állóképességemet, kitartásomat, és a bennem rejlő versenyszellemet. Így kerültem kapcsolatba a triatlonnal, és annak Tolnai megyei jeles személyiségeivel, úttörőivel – közöttük Czencz Péterrel.

A hármas erőpróba azonnal magával ragadott, mivel a fizikai szintű helytálláson túl szükség volt a szellemi erőforrások összpontosítására is – enélkül ugyanis nem lehet a célszalagig elérni. Ezt nem csupán saját triatlonos tapasztalataim alapján, hanem mint egykori edző, felkészítő is állítom.

A triatlon versenyek viszont nem csupán az egyéni teljesítményről, saját határaink túlszárnyalásáról szólnak. A SporTolna rendezvények mindig is többet jelentettek számomra, mint puszta mozgást vagy megmérettetést. Volt szerencsém végig kísérni azt a folyamatot, ahogyan e sportesemény kinőtte magát a megye és az ország határain túlra. Részese lehettem annak, ahogy a közösségek és családok egy új élményre lelnek a sport által. Megtapasztaltam, hogyan képes felülkerekedni a sportélményen a közösségben töltött idő és aktivitás öröme. Ezek tükrében jelenthetem ki biztosan, hogy a SporTolna triatlonos programok többé és jobbá teszik az egyént és a közösséget egyaránt.

Egyet kell értenem a világ leghíresebb polihisztorának állításával, mely szerint minden élet forrása: a mozgás. Úgy hiszem, hogy nem csak az élet, hanem a közösségi és sportélet forrása is a mozgás – mégpedig a közös testmozgás, amelyhez kiváló lehetőséget teremt a XXXIX. Fadd-Dombori Triatlon Fesztivál.

Kívánom, hogy minél többen látogassanak el erre a nagy múltú, családbarát eseményre, ami méltán vívta ki az amatőr és profi sportélet szereplőinek szeretetét!

Találkozzunk 2023 nyarán, Fadd-Domboriban!

Sportbaráti üdvözlettel:

Fehérvári Tamás

Tolna Vármegye Közgyűlésének elnöke