Fadd Dombori? Hogy mi jut eszembe róla?
Triatlon történelem.
Ahogy mi, magyarok belecsöppentünk a sportágba, ahogy ti szervezők törekedtetek arra, hogy tökéletes versenyt szervezzetek. Hát persze, apró kis buktatók… de Dombori megmaradt, mint verseny és mint az egyik kedvenc.
Nagyon sok idő eltelt már és maga a verseny is annyi mindenen ment keresztül, hálás vagyok, hogy nem felejtettétek el, hogy a világ nem csak a profikról szól.
Most, hogy egyesületet vezetek szembesülök azzal, a sportolóknak is fontos verseny ez.
Emlékek, gáton futás, a bója kergetése a vízben, heverészés a fűben, s az, hogy mindenki ott volt, a teljes triatlon mezőny.
Kicsi, nagy, profi és amatőr. Olyan sportoló szerintem nincs is Magyarországon, aki ne indult volna Faddon.
Készültünk rá, aludtunk sátorban, kempingben, magánházban, találkozások, két nap együtt, több versenyszám egy helyen, ha első nap nem sikerült, reménykedhettünk, hogy majd másnap.
Itt nyertem az első féltávú OB-t, nyertem rövidet is, meg csapatban is – ezeket az ember nem felejti el.
Itt indultam a balesetem után először, jól eléheztem. De a legszebb talán az (és ezzel sem vagyok egyedül), hogy most már a fiam is itt versenyez, szóval elmondhatom, hogy fontos nekem, sportolóként, anyaként és edzőként is.
Fadd Dombori, az örök. Köszi Péter, hogy nem adod fel!
