Dr Sipos Andrea Egészségügyi Dolgozók Triatlon Bajnoksága 2023. július 29.

A Duna holtág népszerű üdülőhelye Fadd-Dombori ad otthont idén is az eü. dolgozók sprint távú triatlon versenyének. (750 méter úszás, 19 km kerékpár és 5km futás)

A SporTolna Triatlon Fesztivál sprint futama keretében, négy korosztályban, külön értékelésre kerülnek az egészségügyi dolgozók.

Aki szeret úszni, kerékpározni és futni, kipróbálhatja ezt a változatos állóképességi sportágat.
Aki a futást inkább mellőzné, az úszásból és kerékpározásból álló aquabike-ben találhat megfelelő kihívást.
A sportágra jellemző módon várjuk az eü dolgozók körében „profi” és felszerelésben, edzettségi állapotában teljesen amatőr indulókat is.

A rendezvény részletes programja, külön a dr Sipos Andrea Egészségügyi Dolgozók Országos Triatlon Bajnoksága kiírása a www.sportolna.com oldalon elérhető.

Az orvosok és gyógyszerészek első triatlon versenyét 1985-ben Németországban Hanauban rendezték . Ezen nemzetközi megméretéseknek kezdetek fogva eredményes részvevője volt dr. Sipos Andrea, majd dr. Póka László és 1991- től Egerből dr. Nagy István és dr. Sipos Péter.
Andrea büszke volt arra, hogy 2010-ban Budapest volt a házigazdája az Orvos Triatlon VB-nek, amely mellett tudományos kongresszust is szervezett. A VB-n Andrea és Achim Fischer a Nemzetközi Orvostriatlon Szövetség elnöke és korosztályos aranyérmet nyert.

 

Andrea és Achim Fischer a Nemzetközi Orvostriatlon Szövetség elnöke

 

Az Ő munkájuk eredményeként hazánkban is egyre népszerűbb lett az orvosok körében ez az összetett állóképességi sportág, többek között Nagyatádon, Zalaegerszegen, Budapesten, Egerben rendeztek a 90-s évektől versenyeket.

Sajnos a közelmúltban dr Sipos Andrea eltávozott, emlékét a versenyszám névadójaként őrizzük a jövőben.

Dr. Póka László sokoldalú úgynevezett „all.round sport ladynek” nevezte Andreát, hiszen rendszeresen gyorskorcsolyázott, sífutott, terepkerékpározott, görkorcsolyázott, kajakozott, tollaslabdázott, túrázott az igaz szerelme a triatlon mellett. Korosztályában a hazai és nemzetközi megméretéseken kitűnő eredményeket ért el. Munkája is főként a sporthoz kötődött, hosszú ideig az OSEI és OTSH volt a munkahelye, keretorvos volt az öttusa és a triatlon válogatott mellett.

Dr. Nagy Arnold a 2022-es SporTolna Orvos ob-n indult élete első triatlon versenyén, alább az ő beszámolója olvasható.

„Dr. Nagy Arnold gyermekgyógyász szakorvos, aneszteziológus szakorvosjelölt vagyok.

 

Dr. Nagy Arnold a 2022-es SporTolna Orvos ob-n indult élete első triatlon versenyén

Pécsett élek

feleségemmel és két fiammal. A sport egész életemet meghatározta, mindig is sportoltam, leginkább

a labdás-csapatsportok vonzottak. Emellett a futás és az országúti bicikli nagy szerelem lett. A COVID-

19 világjárvány a rendszeres csapatsportot nem tette lehetővé, ezért az egyéni, teljesítmény sportok

felé fordultam. A futást, országúti biciklit egyre komolyabban vettem. Edző irányításával, heti szintű

programmal rendes edzéseket kezdtem végezni. A családban nem ismeretlen a triatlon (apósom:

Nemes Csaba ), így ahogy kinyitottak az uszodák, adta magát a helyzet, hogy a két sportágat

kiegészítsem az úszással. A jelentős mennyiségű munkaóra mellett a triatlon teljesen kikapcsol, a

„nothing box” komplett a gondolatok terén, bár adott esetben hosszabb futások során nagy ötletek is

eszembe szoktak jutni. Jelenleg a családdal eltöltött minőségi idő és a munka mellett a triatlon teszi

ki az időm jelentős részét, motivációval probléma nincs. Versenyekbe egyelőre csak belekóstoltam,

de terveim szerint ez változni fog. A triatlont mindenkinek csak ajánlani tudom, aki jobban meg akarja

ismerni magát és rendszeres, „őszinte” sportot keres. Azért tartom őszintének, mert – nyilván a nem

elhanyagolható genetika, tehetség mellett – bizonyos szinten amennyit az ember belerak, annyit kap

vissza tőle. Ajánlom mindenkinek.”

 

Czencz Péter