Andrea – dr. Sipos Andrea – régebben az öttusasportban vállalt szerepet; a válogatott orvosaként tevékenykedett. A Magyar Triatlon Szövetség 1989-ös megalakulásával egyidejűleg tért át a triatlonra – évekig elnökség tag volt, továbbá a szövetség keretorvosa. Sportorvosi tapasztalatával rögtön átlátta, hogy a triatlon az a sport, amelyik egyenletesen mozgatja meg az izmokat, és egyszerű szabályrendszerével széles körben elterjeszthető. Felismerte, hogy a bonyolult, eszközigényes és átláthatatlan értékelési rendszerű öttusával szemben a triatlon a jövő összetett sportja.
Ennek megfelelően nemcsak orvosként, hanem versenyzőként is belevetette magát a trilatlonsportba. Szabadidejét teljesen ennek rendelte alá. Élversenyzői ambíciói a kora miatt már nem lehettek – annál nagyobb elhivatottsággal vágott bele a korosztályos versenyzésbe. S nemcsak a hazai versenyeken, hanem a külföldieken is indult, a nemzetközi szövetség – felismerve sportorvosi és sportolói tapasztalatait – felkérte őt, hogy a nagy világversenyek előtt tartson a felkészülés étkezési követelményeivel kapcsolatos élettani előadásokat.
A hazai triatlonsportban játszott szerepe azért nem volt látványos, mert hihetetlenül szerényen viselkedett. Igazi csapatember volt – nemcsak a versenyeken, a felkészülési táborozások során is. Mindenkinek adott tanácsot, bárkinek segített, aki hozzá fordult tanácsért.
A triatlon – ne kerteljünk – macsó sport. Akárcsak – a kifejezetten nők számára kitalált sportágakon kívül – az összes sport az. (Később ez nyilván változni fog, de ehhez hosszú évtizedek kellenek még.) A szövetség elnöksége is csupa férfiből állt – egyedül csak ő, Andrea, volt nő. Ezért aztán sok csipkelődést, méltatlan gúnyolódást kellett elszenvednie. Dicséretére legyen mondva, hősiesen állta. Fel sem vette a beszólásokat. S egyike volt azoknak, akik az ellenséges hangok közepette kiálltak a versenyző nők jogaiért. Az ő küzdelmeinek is köszönhető, hogy ma a nők a férfiakkal azonos díjazásban részesülnek a versenyeken.
Andrea két éve ismerte fel, hogy halálos kimenetelű rákja van. Felkészült az állapota leromlására és a halálra is. Ezt is a tőle megszokott rendszerességgel csinálta. Az Utolsó hónapra befeküdt az óbudai hospice-házba, ott érte a vég. Gyakorlatilag átaludta magát a halálba, vagy, ahogy ő mondta: egy jobb világba. S ha ő végső perceiben el is engedte az evilági létet, benne a triatlont, mely addig célt és értelmet adott az életének, mi, akik tevékenysége áldásaiban és személye varázsában részesültünk, nem feledjük, nem engedhetjük el őt.
Baranyai László
