Az első Fadd-Dombori triatlon.

1985. augusztus 3-án ünnepélyes megnyitóval kezdődött a kétnapos verseny. Az első napon a mini triatlont rendezték meg, 500 m úszás – 25 km kerékpár – 5 km futás távokon. A nőknél 2 korcsoportban hirdettek eredményt (25 év alatt és felett), míg a férfiaknál háromban (16 év alatt, 17-30 év, 30 év felett). A nők abszolút győztese Spanicsek Tünde, a férfiaké Halász Zoltán, mindketten aktív szekszárdi kerékpárversenyzők voltak. A vasárnapi triatlonváltó sporttörténeti eseménynek számított, hiszen először rendeztek ilyen jellegű versenyt. A távok nőknél: 2.5-45-10.5 km, férfiaknál: 2.5-90-21 km. Barátok, ismerősök és nem utolsó sorban családok kalkulálhattak a három sportággal, ki minek mestere, melyik számban induljon. Végül is 46 férfi és 10 női csapat mérte össze tudását a váltóban.

A verseny népszerűségét növelte az, hogy minden induló egyéni emblémával ellátott pólót kapott. A díjak között szerepelt még a legjobbaknak járó 2 utazási utalvány Bükfürdőre, és 3 db hétvégi utazás két személyre Tolna megyében. Szombat esti programként a szabadtéri színpadon kultúrműsorok kínáltak kikapcsolódási lehetőséget. A verseny során a szervezőbizottság segítségére volt a gyors tájékoztatás érdekében a szekszárdi SZÜV számítógépes csoportja. Nekik köszönhetően valamennyi résztvevő magkapta az eredménylistát. A verseny műsorvezetője Rózsa B. György volt.

Az esemény jól sikerült, 310 fő vett részt, ebből a mini távon 122.

A verseny előkészületeihez, a részvevők felkészüléséhez, a propagandához hozzájárult a SporTolna főpróbája, azaz a népszerű olimpiai ötpróba akció, amit egy hónappal előtte tartottunk.

Az úszás kis próbájára a verseny helyszínén, Domboriban került sor, s még ugyanezen a napon a Szekszárdi Városi KISZ Bizottság meginvitálta a kétkerekes sportágat űzőket a Gemenci Nagydíj Nemzetközi Országúti Kerékpáros Verseny közbeiktatott amatőr versenyén való részvételre /különböző korcsoportokban/. A felkínált lehetőséggel többen éltek.

Összefoglalva elmondható, hogy az első triatlon elérte célját:

Eredmények: 1985_eredmenyek_v2

Beharangozó: